A weöresi költészet számos ponton találkozott a nagy keleti lozóai rendszerek, a líranyelvi és zenei tradíció, illetve a nyugatos poétikák elemeivel, amelyekkel sok esetben koniktusba is került. Eme tényből azonban nem a párhuzamos diskurzusrendek egymást kioltó természete és a lírai dikció disszeminatív jellege következik, hanem egy olyan többrétegű szemantikai háló megléte, amely bizonyos szempontból folytathatatlan maradt. Utóbbi felismerés azonban nem jelenti azt, hogy a kortárs költészet a Weöres-korpuszt gyelmen kívül hagyhatná Kovács András Ferenc és Parti Nagy Lajos eddigi életműve például nemcsak a weöresi tradícióval való szembesülésnek egyértelmű bizonyítéka, hanem annak is, hogy eme diskurzus ritmikai természetű kísérletei és jelentésképzése hatással volt a posztmodern líranyelvre. Weöres poétikai gyakorlata, verseinek hangzóssága, ritmikussága tehát nem kizárólag az adott szöveg szemantikumának megkerülhetetlen része az ezredforduló magyar költészete éppen ebben találta meg a modernség után megtapasztalt jelentésszóródással szembeni kapaszkodót.