„A miért: az élet valamilyen tartalma, a milyen pedig azok az életkörülmények, amelyek a lágeréletet oly nehézzé tették, hogy az csak valamilyen miértre való tekintettel vált egyáltalán elviselhetővé.

Viktor Frankl saját tapasztalataiból is merítve mindvégig azt kutatta, hogyan lehet értelmet kölcsönözni akár súlyos sorscsapásoknak, s ennek nyomán miként őrizhetik meg az emberek válságok idején is a lelki egészségüket. A Frankl által alapított logoterápia középpontjában az élet értelme és a reziliencia, a holokauszttúlélőkkel való találkozásai és a modern fogyasztói társadalom belső ürességével szembeni kritikája állnak.
Ez az új, igen érdekes és mélyreható válogatás, mely hatvan év írásait gyűjti egybe, Frankl halálának 20. évfordulójára jelent meg. A könyv segítségével újra felfedezhetjük a nagy humanistát, aki hat évtized írásaiban hidat ver pszichológia és filozófiai életművészet között.
Ha tetszik, a koncentrációs tábor nem volt egyéb, mint az emberi világ tükre kicsiben. Emberi mivoltunk legnagyobb mélységei törtek fel benne. Ne csodálkozzunk hát, hogy e mélységekben ismét csak az emberi lényeg tűnt elő. Az emberi lényeg a maga igazi mivoltában mint a jó és rossz ötvözete. A hasadék, amely egész emberi létünkön végighúzódik, s elválaszt egymástól jót és rosszat, a legmélyebb mélységekig is lenyúlik, s még ennek a szakadéknak, ami a koncentrációs tábor volt, a mélyén is nyilvánvalóvá vált. (…)
Minden az emberen múlik. Végül csak az ember marad: a fájdalomtól égve az ember beleolvad a benne lévő lényegbe.
Ha azt kérdezzük, milyen alapvető tapasztalatot nyertünk a koncentrációs táborokban – e szakadék-létben –, akkor minden élményünkből annak kvintesszenciájaként ezt szűrhetjük le: minden más nemzedéknél jobban megismertük az embert. Mi tehát az ember? Az a lény, aki mindig eldönti, hogy mi legyen. Az a lény, amelyik kitalálta a gázkamrákat, egyszersmind azonban az is, aki büszkén felszegett fejjel, a Miatyánkot vagy a s’ma jiszraelt mormolva vonult a gázba.