Egy gimnazista lány és egy gimnazista fiú összenéz az iskola folyosóján a hetvenes évek végén. A pillantásból hatalmas, mindent elsöprő szerelem kerekedik, gyűrűs jegyességgel, közösen eltöltött szerelmes órákkal, bulgá?riai nyaralással, rengeteg kö-zös élménnyel. Aztán a lány hiába jelentkezik főiskolára, nem veszik fel, dolgozni kezd, a fiú pedig a katonaság után a Közgázon tanul. Kettejük világa lassan szétválik, hiába a szerelem, a gyötrődés, a fiú többször megcsalja, míg a kapcsolat tragikus szakítással véget nem ér. Húsz év múlva találkoznak újra, szinte idegenül tekintenek egymásra. Aztán a hajdani lány, immár háromgyerekes családanya tragikus halálhíre a férfiban felszakítja a régi sebeket, felnyitja az emlékezet addig lakatra zárt ládáját, és fájdalmában írni kezd. E szerelem történetét, saját életét írja meg könyvében Kárpáti Zoltán. A könyv műfaja meghatározhatatlan, hiszen egyszerre irodalmi szinten megírt szerelmes regény és a hetvenes, nyolcvanas évek egyetemi diákéletének szinte dokumentumértékű leírása. Szereplői mind a valóságban létező emberek, tényei mind megtörténtek. Egy felnőtt férfi kegyetlen szembenézése fiatalkori önmagával és a csődbejutott első szerelemért érzett felelősségével, azzal a soha el nem múló érzéssel, ahogyan annyi év után még mindig visszatekint hajdani szerelmére, Lázár Gabira. Sodró, eleven nyelven megírt "memoár" ez, letehetetlen, lüktető ritmusú vallomás.