Ünnepnap című kisregényem megírása közben - túl a feszültségen, amit Mészöly Miklós Megbocsátás című regényének folytatása jelentett számomra - mindvégig az járt az eszemben, hogy mit szólna maga Mészöly, ha ezt az írást láthatná. Kapcsolatunkra visszagondolva úgy vélem: tetszene neki. Beleolvasna, és azt mondaná: ha kedved van hozzá, csináld csak. Ez persze csak elképzelés, akár elfogultságnak is minősíthető, de kétségtelen: nagy hibát vét, akit a Mészöly iránti rajongástól vezéreltetve meghökken a Megbocsátás tovább írásának gondolatától, s emiatt azt epigonizmusnak minősíti. :Egy mára már etalonná nemesedett regény alakjai miért ne lehetnének újabb irodalmi alkotás alapfigurái? Az Ünnepnapban, mely Mészöly történeténél nyolc évvel később játszódik, a szereplők egy része már ismerős. A cselekmény bonyolítása során új szereplők, új fordulatok (és új rejtélyek) kerülnek elő - regényem, bár érinti a Megbocsátás alapkérdéseit, saját interpretálásomban a saját történetemet tartalmazza. Akár Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstein-je vagy Linda Urbach: Madame Bovary's Daughter-je, önállóan is megáll. De a legnagyobb "epigonista" éppen maga Mészöly, aki az újszövetségi Apostolok cselekedeit erősen kiegészítve, Saulus című regényében tovább bonyolította Szent Pál életének történetét. Csak a regényem befejezése után lett egyértelmű számomra, hogy az Ünnepnap megírásával több kötelezettségemet is letudtam. Leróttam tiszteletemet a Megbocsátás szereplői, valamint a Mészöly fiatalságának színteret adó, nekem oly kedves "pannon" kisváros, Szekszárd előtt, s egyben megháláltam a példamutatást és életlátást, amelyet kapcsolunk idején tőle kaptam. Az Ünnepnap előtt (vagy utána) nem kötelező elolvasni Mészöly Megbocsátását. De ártani semmiképpen nem árt. Baranyai László