Tóth Réka Ágnes első kötete vándorlás a szerző saját csodaországában -- az ismerős nyúltól egy felcímkézetlen üvegig, ami ellehetetleníti a felnövést. Az Ultraibolya nem egyszerű utazást ígér, de olyat, amelynek macskakövein megéri végighaladni, és közben megfejteni a felettünk repülő színes madarak és az út mentén burjánzó megnevezhetetlen virágok jelentéseit. A szerző egyszerre utasít, hogy folytassuk utunkat, egyszerre veszi fel az idegenvezető szerepét, és érezteti, hogy amiben vagyunk, az egy álom, egy film, amiben biztonságban haladhatunk tovább. Máskor futóversenynek álcázza a megtett kilométereket. Mindegyik út egy kapcsolódás lehetősége. A természethez és az emberekhez. És még akkor is, ha a versek végén sokszor kifakuló emberalakokhoz, megoldhatatlan képletekhez vagy összezárt szájakhoz jutunk, Tóth Réka Ágnes ezzel a mindent bevilágító kötettel végérvényesen bebizonyítja, valójában azért nem a cél a fontos, mert az út legfontosabb tapasztalata az, ha sikerül közben önmagunkhoz kapcsolódnunk. Ferencz Mónika Szerkesztette Péczely DóraA borítót Gallai Judit Ágnes festménye felhasználásával Szabó Imola Julianna készítette. Versek a kötetből Bambusz Ugyanaz a kakas minden éjfélkor. Valószínűleg a kék volt még éjjel is olyan megtévesztő, mint egy időben feladott képeslap: legyőz távolságot, átaludt estéket, fel nem kapcsolt lámpát. Centiket, amikkel másokat kötsz össze nem létező emlékeiddel. Felveszed a sötét légzési ritmusát, félni a szabályos levegővételtől később kezdesz, ez határoz meg mostantól, ne rontsd el. Téveszteni annyi, mint felejteni. Akkor engedsz ki, amikor a fekete ablakba benyújtózik egy pálmafa. Mindig fúj a szél benned, a csendesebb időszakokban olvasni próbálsz, de a parton úgy erősödik fel lépteidre a vihar, hogy nem mered kinyitni a szád. Ott vár az a hang, ami még túl nagy, de egyszer jó lesz rád. Antimonúgy sétálsz az utcán mintha már befogták volna a farkasokat amik tegnap szöktek el az állatkertből és azóta senki sem meri kitenni a lábát a kirakatokból fej nélküli bábuk kísérnek tovább sosem lesz ekkora a csípőd sem a melled valamihez túl sok valamihez túl kevés vagy erre már korán rájöttél és hiábacentikben méred magad egy lélegzetvétel mennyi kalória egy sóhajtás hány hiába kiáltasz fel amikor megfordulsz és veled szemben liheg egy fehér farkas szemében olvadt gleccserek senki sem hallja és ő sem bántani jöttde úgy sétál el melletted hogy azt kívánod inkább találnának rád a ketrecében reggel fehér ruhában fej nélkül a pontos méretekkel