Messze tornyokat látogatunk, sok-sok kilométert utazunk, repülünk, vezetünk, hogy a világ egy-egy csodáját saját szemünkkel is lássuk, s vissza tudjunk gondolni rá, fel tudjuk idézni akkor is, ha elfutnak az évek. A templomtornyok a városok és a falvak felkiáltójelei. Segítenek tájékozódni az ismerős vagy ismeretlen világban. S nemcsak térben, hanem időben is támpontot jelentenek, hiszen a helytörténet legjobb ismerői. Hány templomot láttunk, hány templomot ismerünk? Ismerjük városunkat? Ez a kérdés felvetődött a sok éve Budapesten élő és tanító, számos nyelvkönyvet és tankönyvet író tanárban, Somos Bélában is. A kérdésre a választ a városnéző, ""helytörténeti"", templomokat meglátogató, élményt jelentő séták sora jelenti. Együtt van bennük a szakralitás, az építészet, a művészettörténet, a történelem, a stílustörténet, az esztétikum, a meghittség s az otthonosság érzése. Ismerd meg önmagad! - ajánlották a régi görögök. Ha nem ismerem lakhelyemet, városomat, magamat sem ismerhetem. A helytörténeti indíttatású útjain a szerző nem volt egyedül. Alkotótársa lett a sétákon a remek fotókat készítő Landgráf Katalin. A könyv - tekintsük útikönyvnek - alkotói úgy vélik, hogy kedvet ébresztenek az olvasókban a városnéző kiránduláshoz, ezekhez az utakhoz nyújtanak segítséget, s kívánnak jó kedvet, jó időt!