Tartalom: Christopher Okemwa verseiből valami ősenergia árad, a versek dinamizmusa, mozgalmassága arra ösztökélheti az olvasót, hogy végigfusson rajtuk anélkül, hogy elmélázva megállna és elgondolkozna a mondanivalón, aztán újra olvasásra ösztökélik a megválaszolatlan kérdések. Elemi erővel tör fel szavaiból az őserő, amikor a nemiségről, a felesége iránt érzett erős vonzalomról ír, megidézve a vágy ősanyai forrását: "Láttalak téged: ragyogó barna bőrödet / Szétvetett lábaid elmém kényelmes kuckójában. / A sztriptízed sokkolta elmémet! / Szemeim el voltak ragadtatva / A nem mindennapi térkép látványától / Amit szenvedélyesen fedeztem fel: / Puha, bolyhos ikerhegyek / És a kanyon a selymes fekete csomó alatt". És ez a lendület megállíthatatlannak tűnik, még akkor is, ha időnként látszólag megtorpan, mint ahogyan a töprengő költő néha megáll, és csendesen sorjázó szavakkal számba veszi a létezést, az életet és a halált. És ahol élet és halál van, ott Isten is van. És tisztítótűz is, amelyet a természeti népekből kereszténnyé váltak tisztelettel és megilletődötten emlegetnek. Okemwa költészetében az a megkapó, ahogy a költő nagyon erőteljesen szövi bele Afrika hangulatát, hagyományait, természeti adottságait egy burjánzó képvilágba, mely minden ízében afrikaivá teszi e költészetet. Ezek a versek feltárják a természet sokféleségét és sokszínűségét, és a bennük megjelenő emberek részei ennek a lassan változó természetnek. Szerelmes versei olyanok, mint egy folytatásos szerelmes levél. Christopher Okemwa szuahéli nyelven gondolkodik és érez, de oxfordi angol nyelven ír. Határozottan afrikai gyökerű verseivel sikeresen kilépett a versértő világba, méltán szerezve megérdemelt elismerést és sikert. Ez az első magyar nyelvű kötete.