Mennyi ideig tart ki a Camino varázsa? Meddig maradhat valaki zarándok egy nagyvárosban? Ha megkérdezték, azt mondtam: örökre! Pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez nem igaz. Tudtam, hogy rossz döntést hoztam. Addigra azonban már késő volt, újra a régi lendülettel tepertem a mókuskerékben. Sejtettem, hogy a testem azt próbálja jelezni, hogy nem jó az irány. Figyelmeztetni akar, hogy tévúton járok. Nem lehet visszafordulni, nem szabad visszatérni ahhoz, aminek egyszer már teljes meggyőződéssel hátat fordítottam, ami szembe megy a lelkiismeretemmel és az önbecsülésemmel. Ezúttal mégsem hallgattam a belső hangomra. Számokat láttam magam előtt, amelyek igencsak jól mutattak. A lelki béke, a felhőtlen szabadság érzése azonban gellert kapott. Újra sokat szorongtam, és egyre gyakrabban jutott eszembe, hogy az életem véges. Pakolászni kezdtem magam körül, azt hiszem, rendbe akartam tenni a dolgaimat. A világéletemben hangoztatott "én mindig mindent megoldok" jelmondat halkulni kezdett, bizonytalanná, erőtlenné vált. "Ki kell bírnom egy ideig" - ez lett az új célkitűzés. A helyzet rosszabb volt, mint ami miatt pár éve világgá mentem onnan. Ám addigra már nyakig benne voltam a sűrűjében, és minden nap azt számolgattam, hány hónapnyi tűréssel tudok megszerezni pár év szerény anyagi biztonságot. Amire aztán nem kerülhetett sor, mert a sors a fejemre koppintott. Sorsukban, mint cseppben a tenger, ott a huszadik század történelme, és én is, meg te is, akik magunkban hordozzuk őket. Mindannyiunknak van egy fotóalbuma, amelyben megbújnak ők, akik minden kérdésre megadhatnák a választ. Éltek, ahogy tudtak, titkokat őriztek, szerettek és hazudtak. Oláh Andrea Sándor Anikóval, a szerzővel beszélgetett. Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>