Lutter Imre Bánffy- és Radnóti-díjas művész, akit sokan, sokféleképp ismernek – a tévéképernyőről, versmondásairól, tömegeket vonzó kulturális megmozdulásairól –, szerzőként, szerkesztőként több tucat könyvet jegyez, saját verseinek ez a második gyűjteménye. Más, mint az előző, a Jelenlét, mégis egyfajta folyatása annak. Az emberi érzések, a fizikai és a szellemi jóllét együttállása, vagy épp feloldhatatlannak tűnő ellentmondása mozgatja írásait. Innen a cím, s innen a belső fejezetek tagolása. Ha az Olvasó úgy dönt, hogy szembenéz magával és a világgal, akkor itt az idő és lehetőség elmélyedni a versekben. Mert akár a teljes kötetben, akár versenként is, belátható közelségbe kerül az univerzum, és beláthatatlan távolságba a vágy. Vagy épp fordítva. Test és tudat. És e két szó között ott az élet, a szerelem, a gondolat, a felismerések, a kárhozat és a felelősség. Mindeközben csak egy valami biztos: "A dolgok változnak. A vers örök. "Részlet Harmónia Elállt az eső, s én boldog vagyok Felhőtlen kacagnak a csillagok Rád dereng az égről a holdvilág Árnyéka illatos orgonaág Mindketten tudjuk, az ősz közeleg S behúzódnak lassan az emberek Újra kopogtat a hűvös eső Testünkből elszáll a régi erő Pléden egy szentjánosbogár dereng Foltos kottánk hangjegye néma csend Csak fogom a kezed, és hallgatok Belőlünk születnek a dallamok