"Füzesi Magda szerelmes versei évszám nélkül követik egymást, ezzel is jelezve, hogy a szerelem nem idő- és korfüggő. A versek, mint tengerbe vetett kavicsok, hullámot vernek, fodrozódnak, aztán egymásba kapaszkodnak. A kamaszkortól a felnőtt, majd az idős korig, a szeretetéhségtől a beteljesült szerelemig, aztán az elsivatagosodott érzelmekig, az újrakezdéstől a hiánybetegségig, a kapaszkodástól az elengedésig, a kifosztottságig, majd ismét vissza, a kezdetekhez. Természeti képekben gazdag, népdalokkal is rokonítható lírai verseket találunk a kötetben. A szűkszavú, tömör írások mélységükkel hatnak, s bár a legrövidebb vers is kerek és egész, itt még nem ér véget a történet. A folytatás azonban a költő, az olvasóra bízza. A szerelmek már csak ilyenek: tengerbe vetett kavicsok, hullámokat vernek a lélekbe, majd eltűnnek, aztán újabb hullámok fodrozódnak, olvadnak egymásba és írják az életet. Élni lehet talán érzelmek nélkül, de aligha érdemes. Mert az élet sava-borsa: a szerelem. "