A mahájána buddhizmus szentirata, a Kr. u. 3. században lejegyzett Tathagatagarbha-sútra kilenc érzékletes példán keresztül mutat rá a hagyományvonal egyik meghatározó eszméjére, miszerint minden "érző", tudatos lényben eleve jelen van a buddhaság vagy felébredettség, mint saját fel nem ismert lényege. E buddha-természetből fakad a megszabadulás lehetősége, ez inspirálja a szellemi törekvést, kibontakoztatása és szennyeződésektől való megtisztitása pedig maga az út, amely a Buddha által feltárt végső célhoz vagy állapothoz vezet. Elsősorban ehhez nyújt segítséget a tanításkör egyik legkörábbi szeövegének tekinthető Tathagatagarbha-sútra tibeti nyelvből készült, bőséges jegyzetanyaggal ellátott fordítása.