Nemcsak a világirodalomban, itt nálunk is gyakori, hogy megmérettetésre készen, teljes fegyverzetben jelentkezik egy elsőkötetes író. Csíkvári Gábor műhelyéből az emberélet útjának felén került ki első regénye, a Szövedék. Szerzőnk átdolgozta magát az avantgarde és a posztmodern ujjgyakorlatain, írása gördülékeny és olvasmányos, története pedig mindvégig izgalmas és élvezetes. Újszerűsége, hogy egy a mindennapok banális apróságaiból építkező szövegből a szemünk láttára válik korrajz és két ember élete. A regény anya és fiú párbeszéde, két párhuzamos monológ. Az anya sok évtizedes távollét után találkozik fiával. Öregen és betegen, két műtét között. A háború nem ér véget az utolsó puskalövéssel. A Szövedék 1956 utóélete. Egy irodalmunkban mindeddig feldolgozatlan terület. A két életút a XX. század második felét íveli át. Kint és bent: Amerikában és itthon, a diktatúra alacsony égboltja alatt. Hogy "hol volt jobb, odaát vagy itthon?" Nem ad a kérdésre végleges választ a lábadozó, ágyhoz szögezett anya, sem az eltűnt idő nyomában koslató fia. Családregény? Nem egészen. Szereplői "apróságokról locsognak", tárgyuk egy kallódó kalaposdoboz vagy egy régi, fekete pad. És sok emberi sors, amiről beszélni kell, "hogy éljenek még egy kicsit" azok is, akik már nincsenek velünk. (Ferdinandy György)