A totalitárius társadalmi struktúrák természetüknél fogva arra törekszenek, hogy az őket létrehozó eszmerendszer minden valós vagy vélt ellenfelét kiszorítsák, végső soron megsemmisítsék. Mivel az eszméket emberek képviselik, a harc emberek ellen folyik a szent" eszme zászlaja alatt. A huszadik századi kommunisztikus rendszerekben a legkevésbé harcias és mégis legnehezebben legyűrhető ellenfélnek a kommunizmus számára a vallás bizonyult. Az ún. kizsákmányoló osztályokat viszonylag hamar meg tehetett semmisíteni, a vallást azonban - hiába igyekeztek bizonyítani, hogy az a kizsákmányolás egyik eszköze - nem sikerült az ún. kizsákmányolókkat együtt megszüntetni. Az európai népi demokráciákban" az egyházaknak meghatározó szerepük volt abban, hogy ezen társadalmakon belül az egységesítő politikai harc kudarcot valljon. Puszta létük arra kényszerítette a kommunista állam-apparátust, hogy komoly szellemi és anyagi energiát fektessen ezen intézmények ellenőrzésébe s a perspektivikusan számukra kijelölt megsemmisülésig folyamatos és hatékony átnevelésükbe". A rendszer működésére, az üldözöttség és kollaboráció mértékére éppen titkossága miatt csak a Securitate archívumainak megnyitása óta van valamelyes rálátás. Jelen kutatás ezt a rálátást próbálja tágítani a romániai református egyház vonatkozásában. Válaszokat keres olyan kérdésekre, mint az egyház látható életmegnyilvánulásait mennyiben befolyásolták a rejtőzködő, de nem láthatatlan hatalmi és politikai tényezők.