Zrínyi Miklós 15 énekben beszéli el Szigetvár ostromát. Az író eposzában egyik ősének és a Nagy Szulejmán szultánnak az összecsapását örökíti meg. Bár Szigetvár elesett, a hazáért vállalt vértanúság hőssé emeli Szigetvár védőit. Dedicálom ezt az munkámat: „magyar nemességnek, adja Isten, hogy véremetutolsó csöppig hasznosannéki dedicálhassam Az olvasónak! „Homerus 100 esztendővel az trojai veszedelem után írta historiáját; énnékem is 100 esztendővel az után történt irnom Szigeti veszedelmet. Virgilius 10 esztendeig irta Aeneidost; énnékem penig egy esztendőben, sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat. Eggyikhez is nem hasomlitom pennámat, de avval ő előttök kérkedhetem, hogy az én professiom avagy mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál: az kit irtam, mulatságért irtam, semmi jutalmot nem várok érette. Őnekik más gondjok nem volt, nékem ez legutolsó volt. Irtam, az mint tudtam, noha némely helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna vesztegetni. Vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az Holdban, mind az Napban, kit mi eclipsisnek hivunk. Ha azt mondják: saepe et magnus dormitat Homerus, bizony szégyen nélkül szemlélhetem csorbáimat, igazsággal mondom, hogy soha meg nem corrigáltam munkámat, mert üdőm nem volt hozzá, hanem első szülése elmémnek. És ha ugyan corrigálnám is ugy sem volna in perfectione, quia nihil perfectum sub Sole, nam nec chorda sonum dat, quem vult manus et mens. Fabulákkal kevertem az historiát; de ugy tanultam mind Homerustul, mind Virgiliustul, az ki azokat olvasta, megesmerheti eggyiket az másiktul. Török, horvát, deák szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam ugy, osztán szegény az magyar nyelv: az ki historiát ir, elhiszi szómat. Zrini Miklós kezének tulajdonítottam Szulimán halálát: horvát és olasz cronikábul tanultam, az törökök magok is igy beszéllik és vallják. Hogy Istvánfi és Sambucus másképpen irja, oka az, hogy nem ugy nézték az magános való dolgokna