Szentágothai János az "Ulyssesként az agy körül" című élettörténetében említi az íróasztalát, amelyet egyik erdélyi szász őse, a Napoleon-i Párizsból szállított Nagyszebenbe, ahonnanmeg kalandos úton végül Budára került. Kora reggelente ennél az asztalnál írta tudományosközleményeit, értekezéseit, naplóját, leveleit. A nevezetes íróasztal minden kisebbfiókja kincseket rejt még ma is: régi leveleket, szerszámokat, kínai tust, festékeket, ceruzákat, ecseteket. Egyetlen nagy fiókja van, ebben - tarka összevisszaságban - akvarell képekalszanak sűrűn egymásra fektetve. Apánk nem tartotta magát festőnek, de a festés, melyet életformaként gyakorolt, transzcendensöröm forrását jelentette számára. Egész életében festett, - villámgyorsan - bárholjárt, a világ bármely részének, életének bármely helyszínén: külföldi utazásokon, kirándulásokon, erdőn-mezőn, barátok otthonában, hadifogságban, szívinfarktus utánikórteremben, vagy otthon, kedves kertjében. A képek hátára, naplószerűen felírta a keletkezéspontos dátumát, a helyet és a megfestett emberek nevét. Sok képet elajándékozott, - bőkezűen adta, ha kérték tőle - , ami megmaradt, az került a nagy íróasztalfiókba. Ezekből a képekből válogattunk, hogy másoknak is bepillantást engedjünk egy - Goetheszavaival élve - létének örvendező boldog ember hagyatékának e különleges részébe. 2020. október, Szentágothai Klára