Vitatkozom benne azokkal, akiknek megvan a képességük, és mégsem repülnek. Akik sorolják az ellenérveket, hogy nem biztonságos, nem normális, nem szokásos, nem erkölcsös ez a bizonytalan képesség.

1. tanulok, próbálom a világot, minden vadonatúj; 2. a tanultakat követem, a. s. (ahogy sikerül); 3. vannak dolgok, amik nem sikerülnek; 4. mindenki elvárja, hogy valamilyen legyek; 5. megpróbálok olyan lenni; 6. sikerül is többé-kevésbé; 7. mégis mindig szembe megyek a forgalommal; 8. megnézem, én milyen vagyok; 9. olyan vagyok, amilyen; 10. hozzám igazítom a világot A fejlődéstörténet ezen a gondolatmeneten halad. Az írások, meg a vizuális történetek is leginkább arról szólnak, hogy van olyan létsík, ahol repülnek azok, akiknek szárnyuk van. Élvezik, hogy mennyire gyönyörű ez az egész, ami körülvesz, hogy milyen végtelenek a lehetőségek, hogy mennyire tágas és szabad az égbolt, milyen isteni repülni. Meg arról is szólnak, hogy mennyi minden van, ami meg akar kötni, szabályok közé szorítani, elvenni a kedved, levágni a szárnyaidat. Vitatkozom benne azokkal, akiknek megvan a képességük, és mégsem repülnek. Akik sorolják az ellenérveket, hogy nem biztonságos, nem normális, nem szokásos, nem erkölcsös ez a bizonytalan képesség. És hogy mennyi mindent kockára tesz az, aki mer repülni. Mert ebben minden esetben rejlik kockázat, viszont megtapasztaltam, hogy mennyivel jobb életet lehet élni a saját szabályaim szerint, mint a kultúra és a társadalom törvényeitől sújtva... A világ csak egy tükör, éppen azt mutatja, aki belenéz, ... mindenki saját magát látja benne. Tudja, a Forrest Gump mamájának a bonbonos doboza... , azt veszi ki belőle, amelyiket csak akarja... A csudajókat, izgalmasakat, varázslatosakat, irigylésre méltókat, lélegzetelállítókat (úgy értem, a hibátlanul tökéleteseket) is beleszórom a képébe, kapjon mást is, ne csak az elsüllyedéstől parázó árnyékvilágot... A felnövésnek (direkt nem használom az öregedés szót) a legelkerülhetetlenebb velejárója, hogy elgondolkodhatunk azokon a szabályokon, és elveken, amiket megkérdőjelezhetetlenekként kaptunk. És válogathatunk belőlük, vagy csinálhatunk újakat... Petrik Adrien köszöni, szemérmetlenül jól van. Ötödik legújabb könyvében is izgalmas-érzékeny, lebilincselő és letehetetlen utazásra invitál minket ízek és hangulatok, tájak és élőlények (szándékosan írom így, mert Adrien számára minden fontos, ami él, létezik, van), múlt és jelen között, amiben egy kicsit mindig benne van a jövő ígérete is. És hogy miért szemérmetlen ez a "jól lét"? Aki olvasta Adrien korábbi munkáit, tudja jól, hogy egy derűs, sokszínű, csupa élet és csupa kíváncsiság alkotóról van szó, akit emberként, nőként, művészként is mindig a teljesség érdekel, egyszerre kitárulkozó és szemérmes, csupa szerelmetes önfeledtség; nem szégyelli, hogy jóban van önmagával, nem szégyell élni, szeretni, kalandozni, új dolgokat kipróbálni. Arról beszél ebben a szabálytalan műfajú könyvben, hol novellák, hol viták, hol útleírások, hol receptek formájában: merjünk és tudjunk élni mi is. Ne kössenek meg hamis elvárások, életkori gúzsok, szerepköri előírások, rég meghaladott, mégis börtönként fojtó hatások. Keressük meg saját, teljessé és boldoggá tevő utunkat, és közben ne feledjünk el rámosolyogni az életünkre - közhely, de vissza fog mosolyogni ránk. Sediánszky Nóra, dramaturg, író, színházi rendező "Nemcsak beszél róla, tényleg repül! Nemcsak mondja, valóban szemérmetlenül jól... él meg mindent, mindig. Nem is tehetné másképp, az Ősrobbanás valamiféle szikrája szorult lapockái közé. Alakoskodásra képtelen, nem tudja magát "adagolni" (nem is akarja), ettől HÁZ a háza, KERT a kertje, ezzel igéz buborékot a szódájába, mikor pár pillanatra megpihen, mielőtt tovaröppen nagybetűs ÉLNI. Szemérmetlenül pontosak a kérdései, válaszai éppúgy, nem finomkodik. Pont ezért imádom. " Karalyos Gábor, Vegán Hegylakó, színművész, kerámiaipari szakmunkás, író, kamuséf, blogger, influenszer