Egy snöfrid semmit sem szeret jobban a nyugalomnál. De, amikor az éjszaka közepén három kis tündéremberke jelenik meg az ajtóban, az csak egy dolgot jelenthet: mindenképpen több izgalmat, mint amennyit Snöfrid szeretne. Gunilla hercegnőt elrabolták és Snöfridnek - éppen Snöfridnek - kellene megmentenie őt. Ehhez hosszú, kalandos útra indul, hűséges társaival együtt, hogy legyőzze a veszélyeket és kiűzze a csúnya, gonosz trollokat Északföldéről. Mire észbe kap, a hihetetlen kaland már el is kezdődik Snöfrid számára... Interjú Szalay Zsuzsannával, a legfrissebb Andreas H. Schmachtl könyv fordítójával, avagy kulisszatitkok a Snöfrid Virágvölgyből című kötet háza táján Hogyan vezetett az út a műfordítás felé? A németóra valamiért mindig a kedvenc tantárgyaim közé tartozott, és mivel érettségi után nem vettek fel az ELTE Skandinavisztika szakára, B-tervként megjelöltem az akkor még JATE német szakát. Az ottani műfordítás kurzus segített eldönteni, hogy valóban ezzel szeretnék foglalkozni. Persze tapasztalat nélkül elég nehéz elindulni ezen a pályán, és nagyon hálás vagyok, hogy későbbi munkahelyem, a General Press Kiadó főszerkesztője, Besze Barbara megbízott egy ifjúsági regény fordításával. Azóta számos rövidebb és hosszabb mesét fordítottam a GP-nek és a Manó Könyveknek, és végre igazi regényekkel is megbíznak már, de azért még mindig kezdőnek tartom magam. Német nyelvből fordít. Mikor sajátította el a nyelvet? Ez egy kicsit furcsa történet lehet: már kiskoromban is inkább magamnak való voltam, ezért a szabadidőmet olvasással, rajzolással és tévénézéssel töltöttem. Akkoriban hétfőnként még nem volt magyar adás, valahogy áttévedtem az osztrák csatornákra, és ott ragadtam. Így „tanultam meg vagy inkább ragadt rám a német nyelv. Más szemlélettel, műfordítói módszertannal nyúl hozzá egy szépirodalmi szöveghez, egy szórakoztatóirodalomhoz vagy akár egy gyermekirodalomhoz? Eddig csak az utóbbi két kategóriában fordítottam könyveket, közöttük nyilván könnyebb különbséget tenni a megfelelő hangnemek között. Igyekszem mindig ráhangolódni az adott munkára, előtte utánajárok az előzményeknek, a szerzőnek, fordítás közben pedig szinte elmerülök a regény vagy mese világában. Közben pedig magam elé képzelem az olvasót is, akit szeretnék bevonni ebbe a világba. A hétköznapokban kiktől olvas szívesen magyar és világirodalmi viszonylatban? Felnőtt fejjel elővettem néhány iskolai kötelezőt – amikkel akkoriban szenvedtem, azok a regények most már nagyon tetszenek, és azóta szívesen olvasok például Jókaitól. Német nyelvű szerzők közül Hans Rath az egyik kedvencem. Kikapcsolódásként pedig inkább a skandináv krimiket választom. Versek, novellák, regények és mesék. Vannak olyan kihívások, álommunkák, amik még vágyott célként lebegnek a szeme előtt? Minden munka álom, olyan szerencsés vagyok, hogy olyan könyvek fordításával bíztak meg eddig, amelyekbe szinte egytől-egyig beleszerettem. Különleges vágyam nincs, inkább a szerencsének tudom be, hogy most pont Sebastian Fitzek Die Einladung című könyvén dolgozhatom, mert nemrég került fel az elolvasandó könyveim listájára. A gyermekirodalom vagy a felnőtteknek szánt könyvek jelentenek nagyobb fordítói kihívást? Mióta megszülettek a fiaim, könnyebben fordulok a mesekönyvekhez, bár a bennük található versikék vagy dalok meg szoktak izzasztani, ilyenkor a férjemet hívom segítségül, aki fantasztikus rímeket tud faragni. A hazánkban megjelent legfrissebb németből magyar nyelvre való átültetése Andreas H. Schmachtl: Snöfrid Virágvölgyből sorozata. Az író több könyvét fordította. A szívéhez nőttek a karakterei? Igen, főleg Snöfrid. Nem tipikus mesehős, nagyon tetszik a mufurcsága. Volt olyan emlékezetes találkozása, ahol a személyes megismerkedés méginkább megerősítette a kapcsolódás örömét műfordító, író és a megálmodott könyv között? Még nem volt szerencsém találkozni egyik szerzővel sem, de Andres H. Schmachtllal szívesen beszélgetnék egyet. Nemcsak írja, hanem maga illusztrálja is a könyveit, és régen én is sokat rajzoltam. Joó KatalinLíra Könyvklub cikk