Csombor Rita az odafigyelés költője: a legváratlanabb vagy legegyszerűbb köznapi helyzetekben, villanásokban, foszlányokban is meglátja a verset. Nála tárgyi és emberi valóság, transzcendencia és pragmatizmus közt nincs lényegi különbség: viszont egyik nélkül sincs meg a másik. Metsző, gyémántszeletelő pontossággal tud írni: ilyenkor leggyengédebb nyelvében is könyörtelen. Legfőképp önmagához. A légzés, a szívverés vagy az emlékezés ritmusát leképező zenei periódusokat szerkeszt: szövegtere, akárcsak a természet maga, egyszerre belakható, teremtett léttér, és egyszerre csupa kifürkészhetetlen vagy csak megsejthető titok.