Ez a grafikai kísérlet (Búi Kristjánsson munkája, 1990) a skandináv mitológia kikerekedett világát akarja ábrázolni. A földet körben tenger övezi, és a partoktól nem messze lappangó, saját farkába harapó Világkígyó-szörny. A tér szerkezetét a Világfa (Yggdrasil) szabja meg: a szárazföldet beborító lombjai felső részén Ásgar?ban laknak az istenek, lábánál terül el Mi?gar?, az emberek-lakta Középfölde. A kettő között ível az istenek hídja, Bifröst, a szivárvány. A lombokat legelésző szarvasok fölött ül egy sas. A fa három gyökere Midgar?ba, Óriáshonba és Helbe, az alvilágba ágazik el. Leglejjebb a Ní?högg sárkánykígyó áskálódik. A sas és a kígyó közti pörlekedés szavait közvetíti a fa törzsén futkározó mókus, Fúrófog. A Világfa lábainál buzog három csodás forrás, a sorsot szabó nornáké, a bölcs Mimiré és a 11 folyót tápláló Hvergelmiré. Látni a három, baljósan rikoltó kakast is az isteneknél, a hegyeken túl lakó óriásoknál és az alvilágban. Magát a föld-korongot az égtájakról elnevezett négy törpe tartja. Az égbolton vonulnak a Napot és a Holdat hordozó lovas szekerek.