Széplaky Gerda kötetének témája az áldozati hierarchia, mely a görög-keresztény kultúra alapja. E kultúra szerint az ember a létezők közötti hierarchia csúcsán foglal helyet, ami mindenekelőtt abból az üdvtörténeti narratívából nyeri létjogosultságát, amely kinyilatkoztatja, hogy az ember nem puszta élőlény, aki a tünékeny átmenettel együtt állat módjára elpusztul, hanem Isten gyermeke, s a benne lévő lélekrész számára örökkévalóságot garantál és kitüntetetté teszi őt. De megalapozzák az ember felsőbbrendűségének tézisét a neki tulajdonított szellemi képességek is, elsősorban a gondolkodás és a beszéd képessége, melyek őt az állatvilágból kiemelik. A kereszténység és a humanizmus teóriái többek között arra szolgálnak, hogy az ember általuk "kiszabadítsa" magát az animalitás dimenziójából: ahhoz, hogy önmagát kitüntetett létezőként megalapozhassa, maga alá kell gyűrnie az állat- és a növényvilágot, amelyeket éppen ezért - saját identitása megteremtésének oltárán - feláldozhatónak tekint. Ez az áldozat nem kriminális módon megy végbe - bár az állati/növényi tetem gyomorba juttatásának gyakorlata révén úgy is -, hanem szimbolikusan: megteremti a létezők közötti elválasztottságot és hierarchiát, s a nyugati civilizációt meghatározó etika alapjává az embert középpontba állító, antropomorf értékrendet teszi. A könyvben szereplő hét esszében a szerző az áldozati kultúra vallási, teológiai, filozófiai, művészeti gyökereire kérdez rá, azzal a szándékkal, hogy dekonstruálja azokat, és felnyissa egy új - éppenséggel az apokaliptikus vég felől érkező - kezdet lehetőségét. Ez az új kezdet egy olyan etika képében jelentkezik, amely az embert kimozdítja felsőbbrendűségének tudatából és hatalmi szerepéből, de nem fosztja meg őt az általa uralt világtól, hanem ellenkezőleg, az uralmi pozíciót elvéve tőle, visszahelyezi bele. Idézet a kötetből„Ám Caravaggio festményén ez az apjának magát alárendelő fiú többet tesz az engedelmességnél. Tekintetével megsebez minket, könyörgést kifejező üvöltésével megfogalmazza az áldozati hierarchiát tagadó felszólítást: ’Ne ismételd meg az áldozati tettet! Tagadd meg az áldozatiság rendjét!’ Mint tudjuk, egy ezredévvel később Isten egyszülött Fiát feláldozza az emberiségért. Krisztus is felkiált, akárcsak Izsák, ő is számot ad kiáltásával a rettegésről, de ő ezt a dekonstruktív mozzanatot, a tagadást nem hajtja végre: egy pillanatig tartó kétségbeesése után önként vállalja a halált. Krisztus önkéntes halála után pedig már nincs szükség többé az áldozati rítusra – legalábbis így szól a keresztény narratíva. E narratíva szerint a véráldozatot felváltja az eucharisztia, ami azt az egyházi áldozati szertartást hívja életre, amelyen a kenyeret kell elfogyasztani, a kenyér Krisztus testének átlényegülését jelöli. De valóban így van? Valóban nem ismétlődik meg a véráldozat soha többé? Nem éppen az adja az antropomorf civilizáció alapját, hogy az Istenhez magát közel állónak vélő ember legyűri, kihasználja, elpusztítja a gyengét, a feláldozhatót?"Széplaky Gerda (1973) filozófus, esztéta, egyetemi oktató. Dolgozott filozófiai, művészeti folyóiratok, valamint tanulmánykötetek szer­kesztőjeként, kutatócsoportok tagjaként. Kurátorként kiállításokat rendezett Rómá­ban, Velencében, Kolozsváron, Budapesten. Publikációi rangos szakmai folyóiratokban jelennek meg. Legfontosabb könyvei: Az ember teste. Filozófiai írások (2011) Diverzív építészet. Ekler Dezső építészete esztétikai perspektívában (2016) Kant hátán a szőr. Esztétikai írá­sok (2017) Wounding the Color Black. On Zsolt Berszán's art (2018) Sötét és néma. Filozófiai esszék - irodalomról, filmről, képzőművészetről (2019)