Míg a mai ""XIX. századi"" poéták mindenekelőtt valamilyen főállásban foglalkoztatottak, és ha ráérnek, csupán akkor találják meg a pennát - de hát panaszkodnak is az időhiányra, egyéb kötelezettségekre, pénzszűkére -, addig Jahoda Sándor par excellence költő. Az ő életében az írás az első, mint Petőfi Sándornak, utána az olvasás következik - ""mindennap három óra"" -, e mögé rendeződik mindaz, ami tép, tapos másokat is. Mi lehet fontosabb a magatartásnál, a beosztásnál? A hang meghallása. Most szólni kell! Ez hát a segítség, a válasz saját kérdésére, amelyet jelen, remekbe szabott kötetében így tesz fel: ""költői kérdés - vajon miért / nem merem abbahagyni / az írást / és / ezt / a verset sem?"" (Ballai László)