A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődés rögtön a kortárs magyar próza egyik alapművévé avatta. A szokatlan hangvételű történet egy olyan világlátásból született, amely még nem törte ketté a világot, s épp ettől lesz tragikus - saját egzisztenciális állapotunk és történelmi helyzetünk látlelete. A történet egyszerre létfenntartó hazugságaink leleplezése és metafizikai sóvárgásunk, becsapottságunk dokumentuma. "A Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtörési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek (... ) A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll a regény nagyszabású volta (... ) Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv... " - írta róla Balassa Péter.

A regény az elmúlt két évtizedben mit sem vesztett aktualitásából: ezt bizonyítják újabb hazai kiadásai, megfilmesítése, sorjázó külföldi fordításai és az azok nyomán született további elismerő kritikák.