Csorba Simont Szigligeten ismertem meg: autóval érkeztünk az alkotóházba, ő ott futott az út mentén. Megálltunk, hoztuk volna be, hiszen közel az ebéd ideje, félő, lekési. Nem, ő futott tovább. Bent Szántó Piroska: hagyjátok, láttam a dolgait, nagyon jók. Később Barcsay mester is így nyilatkozik. Azóta a naggyá nőtt mester képei falamon baráti dedikációival üdvözölnek, sugalmaikkal erőt adnak mindennapi munkámhoz, az élet elviseléséhez. Az ő elbeszélésének köszönhetem, hogy Rómában, a Lateránban, a Santa Scala tetején a pápa által bemutatott szentmisék oltárképeként elhelyezett legendás "nem emberkéz festette" ikonportrét felkereshettem. ő a restaurálóműhelyben kézbe is vehette a szentképet, nekünk "csak" olyan szerencsénk volt, hogy gondozója a sok biztonsági zárat megnyitva bevezetett a terembe, és az ikon közvetlen közelébe engedett, sőt le is fényképezhettem (igaz, csak a velem levő telefonommal, inkább csak jelképes emlékeztetőül) a csodát. Amint kiléptünk a Santa Scala épületéből, "fényképező" mobilomon meghatott hálával hívtam Simont, aki éppen akkor - hol is lehetett volna? - futóedzésen volt, hogy megköszönjem nagyszerű szakmai és szakrális sugalmú tanácsát. Hatását egyetemi tanítványaim visszajelzéseiből is nyomon követhettem. A festés, a futás, élete számtalan példát teremtő gesztusa a gyógyítást szolgálja: embertársai önmegismerését kezdeményezi, maguk újratervezését segíti, a magukra maradtak összekapcsolódását szervezi.