"A kötetünkben olvasható publicisztikai írásokat Krúdy Gyula a pályakezdésétől addig az időpontig írta, míg néhány hónapig tartó debreceni újságíróskodás után 1895 utolsó hónapjában a nagyváradi Szabadság című laphoz szegődött. E kötetben megjelenő írások több szempontból is újdonságnak, talán az sem túlzás, felfedezésnek számítanak. Közülük könyvformában eddig mindössze öt jelent meg, nagyjából százat pedig semelyik Krúdy-bibliográfia nem tartott számon. A kötet jegyzeteiben található szövegekből minden kétséget kizáró módon kiderül az is, hogy a tizenhét-tizennyolc éves írót idősebb pályatársai önmagukkal teljesen egyenrangúként fogadták be az írók világába. Másfél évtizeddel később, 1910-ben, tehát még azelőtt, hogy Krúdy a Szindbád-elbeszélések révén igazán felkapott lett volna, Szathmáry Zoltán a következő módon emlékezett vissza Krúdy pályakezdésére. Szathmáry arról beszél, hogy a Debreceni Ellenőr szerkesztője, Gáspár Imre „közölte először a Neukom által holtra hipnotizált Salamon Ella, a dúsgazdag úrleány szomorú tragédiáját: Egy akkor még hetedik gimnáziumot járó tizennyolc éves ifjú küldte be lapjának az első cikket. Gáspár Imre ideges örömmel jelentette a redakcióban a hírt. Később hozzátette: – De nemcsak az esemény szenzáció, hanem a feldolgozása is. Gyerekek, azt hiszem, felfedeztem a magyar irodalomnak egy kiváló novellistát. A harmadik Nyíregyházáról küldött cikk után Debrecenbe táviratozta a cikk íróját, s kezdőnek a debreceni viszonyokhoz képest szép fizetéssel alkalmazta lapjánál Krúdy Gyulát, a most már ismert írót. A visszaemlékezés egyes részletei talán pontatlanok, de ahhoz nem férhet kétség, hogy Gáspár Imre valóban felfedezett a magyar irodalomnak egy kiváló novellistát. " Ez a második kötet.