Pillangó a vállamon

A Buenos Aires-i hőségben olvad a jégpáncél, amelybe évekkel ezelőtt zártam magam, szégyenemben, amiért már nem vagyok fiatal. Éjjel-nappal tangózom! A testemen rég nem látott izmok rajzolódnak ki újra, az arcomról eltűnt a keménység, amellyel egész életemben azt üzengettem a világnak, hogy erős vagyok. Ha világosabban akarom kifejezni, amit érzek, hát tessék: én itt boldog vagyok! Megengedem magamnak, amit azelőtt soha: követem a férfit, megadóan és feltétel nélkül. Táncolok, érzek, azaz élek! Pár hét alatt fokozatosan hántotta le rólam a rétegeket ez a város. Eleinte csak a meleg: levettem a zárt, hosszú ujjú ruhát, és felvettem egy ujjatlan, mélyen dekoltáltat; majd jött a meglepetés, hogy tetszem, így, ahogy vagyok! Bátran érezhetem magam megint szépnek, amiről otthon már leszoktam. Túl az ötvenen, ujjatlan ruhában, szarkalábakkal a szemem alatt, itt-ott egy kis hurkával a derekamon - ezen a helyen NŐ vagyok a férfiak szemének tükrében. Buenos Airesben az élet újra felkért egy táncra...