Egyik híres versében Victor Hugo felteszi a kérdést: mit veszítene az emberiség, ha Párizs hangja egyetlen napra elnémulna? Senki sem tudná elképzelni, hogy milyen is lenne a világ Párizs, álmaink és vágyaink városa nélkül. Életünkben legalább egyszer látnunk kell ezt a ragyogó, szépségéből mindenkinek bőkezűen osztogató várost, a legendás örök életű „Fény Városát. Amint Hemingway mondta, Párizs emberré nevelődésünk eszköze, az életbe való beavatás. Engedjük hát, hogy elbűvöljön és átöleljen minket áradó szépségével. Ez a város sohasem fukarkodott, ha történelmi hírnevének megörökítéséről volt szó. A forradalom centenáriumát az Eiffel-torony építésével ünnepelte; Pompidou a város történetének talán legvitatottabb építészeti vállalkozásával, a bizarr Beaubourg építésével örökítette meg nevét; Mitterand pedig a Défense hatalmas, fehér diadalívének tervét támogatta s a Louvre új szárnyának megnyitását, amely fölött a híres üvegpiramis emelkedik. A folyamatos fejlődés, amelynek során Párizs biztos ízléssel vegyíti a múltat, a jelent és a jövőt, egy egység részeként idézi fel a múlt árnyait, emlékeit és a jövő reményeit.