Tartalom: "Megragadta már valaki egyszer is Bencsik László kezét az utcán, hogy \""Szerkesztő úr, Laci vagy ahogy éppen ... köszönöm, hogy élsz, hogy dolgozol, aza alaposságot, hogy tanítasz és ébren tartasz minket, a fiam a rajongód, de még inkább mindannak, amit felkutatsz... \"", hm? Talán soha, senki. Az embernek kellemes ez a már említett hálátlanság és érdektelenség: a természetes inkognitó nagyobb mozgásteret enged, legalább ennyi jussunk legyen. Az asztalra viszont le kell tenni az ilyen könyveket. A magyar kultúra felfeslett filcezésű asztalára. Legyen csak ott! Legyen hozzáférhető! Álljon rendelkezésre! Egy-egy példányt pedig ásson el mindenki saját kertjében az öreg diófa tövéhez. Ha majd elhal és kivágásra szánják, az utókor találja meg a mai korszak nemes küzdelmeinek leírását új hajtásként.
Pajor András"