Amikor lassan elkezd kiürülni az idő, darabossá válni a múlt, és már alig vannak előző és következő pillanatok, csak a folyamatos jelen. Hogyan tudjuk elfogadni az elfogadhatatlant? Hogyan lehet szembesülni és szembesíteni a legrettenetesebbel? Ha közelebb hozzuk, ha megszelídítjük. Ha folyamatként mutatjuk meg az életből való kihullást és az öröklétre való megérést. A versek pedig, a költő szerény eszközei, itt a születés és a halál közé eső stációk. Fekete Vince ""Testből a lélek kétségek mögül titkon kilazul"" - írja Cseh Katalin Mögött című versének zárlatában. A teljes kötet metaforája e sor - az Öröknyár versei testről és lélekről, vagy pontosabban a testet elhagyó lélek lehetőségeiről, a testmögöttiség titkairól vallanak. Azt a folyamatot próbálják rögzíteni, amikor ""kilazul"" a lélek, amikor az emlékezés gesztusát átveszi a felejtés. Van-e nyelve a felejtésnek? Cseh Katalin tárgyak, naplójegyzetek, mikrotörténetek mentén, de Isten állandó jelenlétének megnyugtató tudatában tapogatózva versről versre építi fel versnyelvét. A mélyülő idő és a zsugorodó lélek nyelvét. Az üresség, a hiány és a csönd nyelvét. A felejtéstől való félelemét. Tárgyakba, történetekbe, pillanatokba kapaszkodva, az öröktél ellenében teremti meg az Öröknyár nyelvét: az emlékezését. Demeter Zsuzsa