Ócsai Károly szobrászművész (19382011) annak a művészgenerációnak a tagja, amelynek meghatározó fiatalkori élménye az 1956-os forradalom, és ezzel együtt a szocialista realizmus kritikája. Művészetük a 60-as évek során formálódik, és alapvonása a legújabb külföldi irányzatok és ezzel párhuzamosan a helyi avantgárd hagyományok felfedezése. Az évtized a strukturalizmus és a szemiotika dinamikus előretörésének időszaka volt. A 70-es évek elejétől Ócsai Károly művészetének is ez lett az alapvető jellegzetessége, szobrai organikus absztrakt elemek struktúrájaként épültek fel, ezzel párhuzamosan pedig hozzákezdett egy művészetfilozófiai, szemiotikai rendszer kidolgozásához is. A monumentalista szobrásznak készülő művész első nagyméretű kőszobrának faragása közben győződött meg róla, hogy a szobornak nemcsak az ábrázolt téma organikusságát kell tükröznie, hanem a rideg nyersanyag kristályos szerkezetét is. Ez indította a 80-as évek elejétől egy tetraéder-oktaéder alapú művészi rendszer (saját szóhasználatában kristályszerkezet) kidolgozására amely ugyanakkor organikusságát is megőrizte, és amely időről időre megújuló formában életművének utolsó három évtizedére jellemzővé vált.