Párizsi emigrációjában, halála előtt két évvel (1946-ban) jelent meg Nyikolaj Bergyajevnek (1874-1948) ez a késői, összegző jellegű könyve. Nem saját filozófiáját összegzi benne, mint Az ember rabságáról és szabadságáról vagy a Szellem és realitás című műveiben, hanem az orosz mentalitás gyökerét, forrásait vizsgálja, és következményeit tekinti át egyrészt az orosz történelemben, az orosz kultúra alakulásában, másrészt az általa tárgyalt gondolkodók szellemi portréiban. A könyv nem szokványos filozófiatörténet vagy kultúrtörténet, szerzője tíz alapprobléma köré csoportosítva fejti ki gondolatait és hihetetlenül széles körű ismereteit. Nem csupán az orosz kultúra olyan kulcsfigurái bukkannak fel több fejezetben is, mint Dosztojevszkij, Tolsztoj és Szolovjov, hanem a 19. századi orosz gondolkodást meghatározó két irányzat (a szlavofilek és a nyugatosok) jelentős képviselői (Homjakov, Kirejevszkij, Leontyev, Belinszkij, Herzen) szintén vissza-visszatérnek a könyv különböző fejezeteiben. A fejezetek témáinak bemutatását - Bergyajev személyes, átfűtött előadásmódján kívül - az is egységesíti, hogy a kötet elején jellemzett orosz mentalitás nyilvánul meg minden felvetett kérdés kapcsán. Az utolsó rész foglalkozik Bergyajev korával, az úgynevezett "ezüstkorral", amely az orosz vallásfilozófia felvirágzását, a sajátos orosz bölcselet kibontakozását hozta.