A szerző a 19. századi eszmeregény műfaját igyekszik modernizálni, aktualizálni, bár a mondanivalójának szellemisége ugyanúgy az Isten-eszme forrásából táplálkozik. Tudatosan vallja, hogy bár az istenhiten alapuló idealizmustól elforduló, téveszmékbe és valláspótlékokba menekülő néplélek és közgondolkodás „alulról jövően alig változtatható meg, az íróknak mégis kötelességük az intelem, a figyelmeztetés. Hitünk alapvető igazságai örök érvényűek, s bár napjaink bábeli zűrzavarának fülsiketítő lármája elnyomja az evangéliumok tisztán csengő hangját, életünk végén mégsem bújhatunk ki a számonkérés alól. Isten és az ördög küzdelme jelen korszakunkban intenzívebb, mint eddig bármikor. Mindkét pólus benne él valamennyiünk lelkében, s a döntés rajtunk múlik, melyik oldalra állunk, langyos középútnak helye nincs. A szerző kíméletlenül rámutat, milyenné válik az ember, ha a tudatosan ártani akarás, a tévideológiák, a féktelen, zabolátlan testiség, sőt kimondottan az ördög zsoldjába szegődik, hogy romboljon, kárt okozzon az emberi lelkekben. Ez a háború viszont még korántsem dőlt el ebben a háládatlan világban: élnek közöttünk ugyanis öntudatosan jézusi lelkek is, akik az ütközetben nem maradhatnak alul, hiszen a Világosság szükségszerűen legyőzi a Sötétséget.