Derűs természete volt édesapának. Örömmel vette tudomásul az eredményeket, sikereket, de nem törték meg a kudarcok sem. Ő maga ezt így fogalmazta meg egy Kolozsvárra, Jagamas Jánosnak írott levelében: "Jánoskám, nem vigasztalásul, csak éppen megemlítem, hogy - hozzád hasonlóan - engem is ért egy pár koppantás az életben, és mégis láthattad, hogy nemigen keseredtem el. Úgy éltem tovább, mintha nem is ütöttek volna meg. ha elzártak egy lehetőségtől, újrakezdtem, más formában. Csak kenyeremet, állásomat legalább tízszer veszítettem el" - ezt írta még 1959-ben. Súlyos betegségeit és az öregedését is panasz nélkül fogadta. Nyolcvanhét éves korában került sor szemműtétére. Erre készülve ezzel a mondattal lépett ki az ajtón: "Vajon meglátom-e még Isten szép világát?"