Zalai Károly a több kiadást megért Minden hétre macska után most a „kutyások-hoz szól, de könyvét azoknak is ajánljuk, akiknek még nincs négylábú barátjuk. Az 52 novella szereplői híres vagy éppen „névtelen ebek, kiknek sorsa nemcsak egybeforrt gazdájuk sorsával, hanem tükörképét is adják jelenünknek és múltunknak egyaránt. Mindegyik kutyasors bővelkedik mulatságos, szívfacsaró vagy éppen tragikus mozzanatokban. Megismerhetjük például a hűséges Shepet, aki évekig várta elhunyt gazdáját egy vasútállomáson. Churchill fekete kutyája új megvilágításba helyezi a huszadik század egyik legkiemelkedőbb történelmi személyiségét. A kutyáknak köszönhetően betekintést nyerünk a hatszor nősült VIII. Henrik udvarába, Napóleon első felesége, Josephine hálószobájába, és ott leszünk az első világháború lövészárkaiban, sőt Adolf Hitler dolgozószobájában is. Vagy például megismerhetjük a „sztárkutyák – Rin Tin Tin és Audrey Hepburn ölebe – nem is olyan irigylésre méltó életét. A Minden hétre kutya elolvasása után garantáltan más szemmel nézünk majd a négylábúakra, és még az is megtörténhet, hogy „mindenki kutyája egy napon a mi kutyánk lesz…„Sétálok az erdőben, az utcán, ülök a buszon, vonaton, és nézem őket. Jönnek velem szemben, a busz, a villamos vagy a vonat padlóján fekszenek, szunyókálnak, maguk elé merednek, rám emelik tekintetüket vagy észre sem vesznek. Én meg folyton, immáron majdnem hetven éve, figyelem őket, lesem reakcióikat, hogy mit csinálnak, hogyan szimatolnak, hogyan ismerkednek a világgal. Pár ezer éve itt vannak velünk, egyre többen, és szinte mindenütt, ahol ember él. Társunk ő, sőt az egyik legjobb barátunk, és bár igen sok tudományos cikket lehet róluk olvasni, meg hát rengeteg irodalmi alkotás is született a kutyákról, úgy érzem, csak keveset tudunk róluk. Valami hiányzik. Legalább is nekem. Ezt a hiányt próbálom most bepótolni a Minden hétre kutya című írásommal.