A kisregény terjedelmű, harmatosan üde történet egyetlen, részletesen kidolgozott anekdota: az öreg Gregorics Pál, aki kivert, lenézett különcként hatalmas vagyont gyűjtött, ezt a vagyont szolgálójától született, rajongásig szeretett fiára kívánja hagyni, a törvényes örökösök kijátszásával. A titkos és furfangos akció révén a vagyon egy esernyő nyelébe kerül, az esernyőt egy közönségesen Szent Péternek nézett, öreg zsidó ócskás, a kisded Bélyi Veronka bölcsője fölé feszíti, otthagyja. Csodaernyővé válik, pénzt, szerencsét, boldogságot áraszt a kicsiny tót falura, és főleg annak plébánosára, Veronka bátyjára. Mire az igazi örökös nyomára jut, addigra régi nyelét (amelyben a vagyon rejtezik) kicserélik, az ifjú ügyvéd azonban már nem is bánja: beleszeretett Veronkába, vele lesz boldog, nem a pénzzel. Keveset, szinte semmit sem sejtet a mű szépségéből ennek az anekdotának kerekdedsége, poentírozott, happy endre kihegyezett menete. A mű szépségét - első szinten - idilljei adják. Remekül megformált, csodálatos költőiséggel előadott és szimbolikus sugárzásúvá alakított tájképek, falusi rajzolatok, amelyek mintegy keretként fogják körül a bűbájos Veronika alakját. Ez az idill elsősorban attól nyeri ragyogását, hogy - bár szinte észrevétlenül - végig és alapjaiban aláaknázott, tragédiák, embertelen nyomor, félelmetesen babonás világ, a legrosszabb emberi szenvedélyek veszik körül, járják át- meg-át. Pazar poétikai varázslattal teszi humorossá, kedvessé, derűssé mindezt Mikszáth, de eltüntetni, kiiktatni éppen nem szándékolja. Csaknem a tudatküszöb alatt, de ezek a rémek kísértik a "mesét", adnak sajátos villódzást, lírai törékenységet a történetnek.