Mersits Piroska művészetének alaphangulata a dermedt melankólia. Műveivel a bezárkózás áthatolhatatlan válaszfalai mögül üzeni, hogy nincs kivezető út, nincs feloldozás. A művekben rejlő, szinte már metafizikai szintre emelt magányosság érzete társul a szorongás létudvarában bolyongó ember örök elvágyódásával. Ahhoz, hogy a reménytelenség ilyen szikár szépségének kialakulását kinyomozhassuk, olyan korszakról kellene számot adni, amely az alkotónál a hallgatás és a belső küzdelem időszaka volt. A szilánkokká aprózott korai életművet lehetetlen rekonstruálni, mert még a darabkák nagy része is megsemmisült. Ezt sorsszerűnek is érezhetjük, sokan gondolhatják, hogy tipikusan ennek a régiónak a sajátossága. Mintha a megmaradt életmű-szilánkok legmélyéről is a megközelíthetetlenség mellett az állandó lemondás létállapota és a soha véget nem érő eltűnés folyamatának érzete áramlana. (Részlet a bevezető tanulmányból)