Bizarr gyilkosságsorozat borzolja a kedélyeket Budapesten. Az elkövető szabályos időközönként csap le felnőtt, erejük teljében lévő férfiakra, akiket sportolás közben ragad el. A helyszíneken másnap rejtélyes dobozok tűnnek fel, melyekben a rendőrség nemcsak hamvakat, de testrészeket is talál, sőt tehetséges művészre valló rajzokat, amelyek az eltűnt személyt és halála körülményeit ábrázolják. A nyomozók tehetetlenek, az idő pedig ellenük dolgozik. Amikor a gyilkos következő áldozata egy olyan rendőr lesz, aki addig elszántan az ügyön dolgozott, Pataki százados úgy határoz, felkeresi Szabó Ágota egykori sztárügyészt, az öt évvel korábbi rókabérci mészárlás túlélőjét, hogy tapasztalatával segítse a munkájukat. Bár Gota épp csak kilábalt a haláltúra sokkjából, beleveti magát a nyomozásba, és a nem hétköznapi arcokból verbuválódott csapat elkezdi a versenyfutást az idővel. Ahogy Gota megismeri az áldozatok és hozzátartozók titkait, majd egyre jobban elmélyed a rajzolós gyilkos világában, úgy kerül veszélybe ő maga és a környezetében élők is. Vajon sikerül megakadályozni a következő gyilkosságot? És mit jelenthetnek a tudatosan elhelyezett maradványok, a baljós mangák, amelyekkel a tettes mintha üzenni akarna valamit? Mészöly Ágnes új krimije, a Megrajzolt gyilkosságok izgalmas folytatása a 2018-ban megjelent Rókabérc, haláltúrának, nem utolsósorban határozott, öntudatos női szereplői révén, akik mindent egy lapra tesznek föl, hogy elérjék céljukat. Részlet a kötetből„– Pontosan hogy történt? – kérdezte mégis Pisti, bár őt nem az empátia, hanem a szakmai érdeklődés vezette. De ennek, legalábbis Domonkos szempontjából, semmiféle jelentősége nem volt. Gajdos hadnagy viszont látott esélyt rá, hogy most figyel fel egy részletre, akármire, ami felett a gyilkosság eddigi száznegyvenhét felelevenítése során elsiklottak. Bár IT- és programozó-szakértőként nem volt evidens a jelenléte egy ilyen ügyben, a második gyilkosság után mégis bevonták a nyomozásba. Gajdos hadnagy analitikus-szintetikus gondolkodásmódja ugyanis az utóbbi két évben meglehetősen elhíresült a BRFK köreiben. – Mivel anyumék Gutorföldén laknak… – Doma a lehető legmesszebbről kezdte a történetet. – Ez valahol a Megyében van? – kérdezte Zsófi, de a srác nem vette a poént. – Zalában, négy és fél óra az út, szóval azokon a hétvégéken nem megyek haza, amikor hétfőn reggelre be vagyok osztva. És ilyenkor egy csomószor lógtam Zolibáéknál, csináltunk ezt-azt a ház körül, de olyan is volt, hogy csak dumáltunk egész nap. Azon a vasárnapon is náluk hesszeltem… Szombaton Csaknekedkislány-koncert volt, a főnök meg kiment a telekre permetezni, de vasárnap ebédre szokás szerint áthívott. Vacsora előtt elment futni, készült a tavaszi félmaratonra, kijárt a Rákos-patak mellé. Klári néni nem örült ennek, mióta elkezdődtek a rajzolós gyilkosságok, de Zolibá nem félt. Meg egyébként sem volt még itt az ideje, hogy az a rohadék újra öljön. Amikor Zolibá nem ért haza a megszokott időben, és ki volt kapcsolva a telefonja, éreztük, hogy baj van. Beültünk a kocsiba, Klári néni még a pizzát is bent felejtette a sütőben, majdnem felgyulladt a ház. Háromszor végigmentünk a megszokott útvonalán, kérdezgettük a többi futót, de senki nem látott semmit. Domonkos észre sem vette, mikor kérte ki neki Zsófi a következő dupla whiskyt, és mikor hozta ki a pincér, de ahogy meglátta maga előtt, azonnal fenékig ürítette a poharat. Aztán utánaküldte a korsó sör felét is. – Egész éjjel nem aludtam, pedig reggel hatkor kezdődött volna csak a műszakom. Egy csomó civil ruhás kollégával kint voltunk a patakparton, egész éjjel. De hiába reménykedtünk, hogy végre elfogjuk. Fél hétkor kaptuk a riasztást, hogy megtalálták az oltárt. Egy futó csaj vette észre a patakparton, pontosan ugyanolyan volt, mint a többi. Fehér, téglalap alakú selyemterítő, azon a kerek, vörös tetejű fémdoboz, fekete lakkal ráfestve az idézet… – „Ahhoz, hogy a szellem szárnyaljon, formába kell hozni a testet – mondta Zsófi. – Egyébként nem is rossz szöveg. És most már az egész ország ismeri. Kár, hogy ilyen okból. – Én vezettem a helyszínelést – folytatta a fiú, mintha meg sem hallotta volna a megjegyzést. – Horváth Saci kezdte, de összeomlott. De nemcsak ő, hanem kábé az egész BTO. Saci képtelen volt dolgozni, át is adta nekem a helyszínt, hivatalosan. Azt mondta, én vagyok az egyetlen, aki észszerűen viselkedik. – Ismerem ezt – bólogatott Zsófi. – Vannak, akik kiélezett helyzetekben teljesítenek a legjobban. – Azért a BTO-s kollégák hozzá vannak szokva a kiélezett helyzetekhez – jegyezte meg Gota. – Nekik egy gyilkossági helyszínelés nem jelent akkora stresszt. Viszont egy barátot látni áldozatként teljesen más. – Nagyon fura érzés volt: majdnem szétszakadtam a fájdalomtól, mégis képes voltam irányítani a többieket. Négyzetmilliméterenként néztük át az egész patakpartot a városhatártól a Dunáig, de semmit nem találtunk, csak a dobozt a maradványokkal. Zolibából egy nagylábujjat hagyott… nem is volt olyan nehéz azonosítani. – Te megtettél mindent, amit megtehettél – mondta Gota. – Felesleges kínozni magad. – Zoltán felelőtlen volt – tette hozzá Pisti. – Ja, hónapok óta azt szajkózza mindenki, hogy középkorú férfiak ne fussanak egyedül, főleg ne Budapest félreeső területein. Mondjuk azért vicces látni, ahogy a pasik mostanában pánikszerűen felgyorsítanak, ha valaki megközelíti őket – tette le a kelleténél lendületesebben a söröskorsóját az asztalra Zsófi. – Ákossal szoktunk sétálni az erdőben, eddig mindig a csajok tekingettek hátra ijedten, ha valaki mögöttük rálépett egy ágra, most meg… oké, nem vicces, de azért tanulságos, hogy a teremtés koronái megtapasztalják a félelmet. Gota ellenkezni akart, de megjelent az asztalnál a pincér, és kihozta a harmadik teljes kört. Közben megszólalt Zsófi telefonja is, azzal a csengőhanggal – anyu, vegyél fel! –, amit a doktornő a gyerekei hívásaihoz állított be tizenöt évvel ezelőtt. – Szia, kincsem! – szólt a készülékbe Zsófi széles mosollyal. – Persze, már végeztünk… nagyjából… Nem, még Óbudán… oké, nem probléma, Pisti szívesen kerül egy icipicit. Mi, egy szakállas agáma? Semmiképp! Ja, hogy az osztályfőnöknek… Dehogy, nem hiszem, hogy probléma lenne… Biztosan befér a csomagtartóba. Persze, úgyis menni akartunk. Akkor húsz perc múlva az Astoriánál! – Az Astoria nem icipici kerülő Óbuda és Budaörs között – jegyezte meg szárazon Pisti, és egyhajtásra ledöntötte a Fantáját. – És az út legalább huszonöt perc, forgalom nélkül. – Bocsi, de ez most tényleg fontos! – magyarázkodott Zsófi. – Tudod, Gota, az osztály egy terráriumot vett Kancsár tanár úrnak, és most hozták el a tenyésztőtől. De nem lehet végigbumlizni a várost egy ilyen kényes állattal meg egy terráriummal, értitek… szóval mi lépünk, nem baj? Itt hagyok egy ötöst, Doma, idd meg az én részemet is, Gota, jövő szombaton sütögetés van nálunk. Tudod, az érettségiző kölkeink tiszteletére. Indulhatunk, csak még elszaladok pisilni.