Az életrajzi ihletésű írások közül mindig azok tűnnek hitelesebbnek, azoknak van hangulatuk, amelyeknél az átélt események pillanatnyi gyönyörűsége vagy borzalma vezette a tollat. Somorjai Lajos második világháborús oroszországi hadinaplójára kiváltképp jellemző ezen megállapítás. A 2. hadsereg egyik egészségügyi oszlopához, illetve rövid ideig egy elsővonalbeli gyalogzászlóaljához beosztott orvos őszinte sorai valóban frontközelben, olykor a harcok hevében születtek, nem utólag, a vele megtörtént események, az átélt helyzetek kellő átgondolásával, értékelésével. Naplója írása közben első bonyomásai, reményei, csalódásai és indulatai vezérelték. A hadinapló íróját először a Donon átkelt szovjet csapatok 1942. augusztus 6. és 9. közötti sikeres támadása, az ellenség általi arcvonaláttörés, körülzárás és fogságba ejtés veszélye gondolkoztatta el igazán kényszerű áldozatvállalásáról, annak miértjéről, illetve végzetessé válásának lehetőségéről. Hangulata, lelkiállapota azonban igazából szeptember végétől kezdett egyre inkább elkeseredetté, forrongóvá válni, mely aztán közvetlenül az 1943. április végi hazatérés előtti napokban érte el a kritikus szintet. A hadinaplóban éles, olykor kíméletlen kritikát, egyéni véleményt olvashatunk a 2. hadsereg magasabb parancsnoki karának vezetési módszereiről s a civil értelmiségi életben szokatlan katonai hierarchia visszásságairól. Somorjai Lajos frontnaplója lebilincselő olvasmány, egyben történeti értékű dokumentum, amelyből az egykori szemtanú vagy érintett hozzátartozó újból emlékezhet, a pusztán érdeklődő olvasó pedig árnyaltabb és hitelesebb képet alkothat második világháborús katonai részvételünk tragikus Don menti krónikájáról. A napló által tükrözött képet a szerző saját készítésű fotói teszik különösen érzékletessé.