Ez a könyv hiteles tanúskodás a romániai magyarság egyik legnagyobb drámájáról, melyet a század második felében szenvedett el. Kincses Előd arra vállalkozott, hogy fölidézze Marosvásárhely véres napjait, 1990 márciusának tragikus eseményeit; a város magyar lakossága ellen szervezett pogromot, amelynek törvényes, tárgyszerű és igazságos kivizsgálását mindmáig akadályozzák kik vajonAzok, akik hatalmi helyzetük lehetőségeivel visszaélve magát a pogromot gondosan, ravaszul, kétségtelen emberirtó tehetséggel megszervezték, kirobbantották, majd ugyancsak szívós és sokirányú ármánykodással megpróbálták azt az erdélyi magyarság kollektív bűneként feltüntetni. Módszerük egyszerű, ősien primitív a gyilkosok megpróbálják eljátszani az áldozat szerepét, s nem riadnak vissza a legabszurdabb rágalmak terjesztésétől sem. Némely kezdeményezésük, hogy az áldozatul esetteket erkölcsileg is bemocskolják, egyenesen vakmerő. A rossz lelkiismeret és az igazságtól való rettegés vakmerősége készteti őket szinte naponta kiagyalt, szánalmas hazugságokra. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom fő bűnösei nem ismeretlenek. Kilétük fölfedését egyelőre hatalmi székből tudják akadályozni. Nem sokáig. Napjaink történelmi eseményei is újból azt igazolják, hogy az igazságot csak átmenetileg lehet meghamisítani. Ugyanezt mondhatjuk el a júniusi bukaresti bányászakcióról is. A forgatókönyv szinte azonos volt. Kincses Előd tanúvallomása a hazugságáradatokkal szembeszegülve abban segít, hogy az igazságra fény derüljön. Ez pedig nem magyar vagy román igazság, nem ilyen vagy amolyan csoportok kizárólagos igaza, hanem a tárgyilagos tények szava, s a humánum győzelme lesz az embertelenség fölött, amely örök mementója marad Marosvásárhelynek. (Sütő András)