- Mire neked az írás, Angi?
- Hogy olvassák. Szeressék, vagy ne szeressék. Csak moccantson bennük valamit.
(Nők Lapja)

Máté Angi hőse árva kislány, aki zord nagyanyjával, Mamóval egy kidőlt-bedőlt, kék falú univerzum lakója. Mégsem afféle árvagyerekes-ríkatós lelki horrortörténet ez, sem puszta tudósítás a szeretetlenség poklából. Az elképesztően tömény kisprózákból nem holmi sivárság árad. A titok az író világ-újrateremtő nyelvezete, amely egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv. Mamó "korcbaszedett' arca felett lobogós hajon "csicsonkáznak" a "hajuziga-bogarak", a templomi szentek "mutatják a szomorút, ki magukból", "Nemzetközi Nőnapkor ott állnak a legszebb anyákok, a legszebb fejükkel, ruháikkal", temetőben pedig "járulnak a népek, mintha lerónivaló sajnáljaik lennének". A túlélés eszközei a varázsigeként örvénylő szavak. Sok jó könyv jelenik meg manapság, ám ritka az olyan, amelynek a helye előre ott állna kitöltetlenül a magyar irodalom polcán. A Mamó ilyen szín a palettán. Csak most, hogy van, jövünk rá, mennyire hiányzott!
Lackfi János