- Mire neked az írás, Angi? - Hogy olvassák. Szeressék, vagy ne szeressék. Csak moccantson bennük valamit. (Nők Lapja) Máté Angi hőse árva kislány, aki zord nagyanyjával, Mamóval egy kidőlt-bedőlt, kék falú univerzum lakója. Mégsem afféle árvagyerekes-ríkatós lelki horrortörténet ez, sem puszta tudósítás a szeretetlenség poklából. Az elképesztően tömény kisprózákból nem holmi sivárság árad. A titok az író világ-újrateremtő nyelvezete, amely egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv. Mamó ""korcbaszedett' arca felett lobogós hajon ""csicsonkáznak"" a ""hajuziga-bogarak"", a templomi szentek ""mutatják a szomorút, ki magukból"", ""Nemzetközi Nőnapkor ott állnak a legszebb anyákok, a legszebb fejükkel, ruháikkal"", temetőben pedig ""járulnak a népek, mintha lerónivaló sajnáljaik lennének"". A túlélés eszközei a varázsigeként örvénylő szavak. Sok jó könyv jelenik meg manapság, ám ritka az olyan, amelynek a helye előre ott állna kitöltetlenül a magyar irodalom polcán. A Mamó ilyen szín a palettán. Csak most, hogy van, jövünk rá, mennyire hiányzott! Lackfi János