Magyarország összeomlását az állami támogatásokból működő fősodratú történetkutatás ma is meghamisítva mutatja be. Pedig rengeteg új adat, megcáfolhatatlan bizonyíték került elő azzal kapcsolatban, hogy hazánk szétzüllesztése két évtizedes államellenes összeesküvés eredménye volt, amelynek szálai a szabadkőműves páholyokba vezetnek. Elég csak Raffay Ernő Harcoló szabadkőművesség vagy Politizáló szabadkőművesség című könyvére gondolnunk. Az 1900-as évek elejétől kezdve elképesztő támadássorozat indult a magyar állam intézményei ellen, amelyek célja a katolikus egyház, a magyar identitás és kultúra felszámolása. Így sodródik bele hazánk az első világháborúba, a bomlasztó erők pedig mindent megtesznek azért, hogy káros tevékenységüket a hadseregben is eredményesen fejthessék ki, hogy aztán majd az összeomlással felszínre kerüljön az a csőcselék, amely valóra váltja az országvesztők céljait. Ezeket az utolsó drámai napokat mutatja be Lukachich Géza visszaemlékezése, aki hiteles szemtanúja volt a budapesti eseményeknek, katonai parancsnokként pedig megpróbálta a lehetetlent, megkísérelte megakadályozni az összeomlást. Báró Lukachich Géza 1930-as években megjelent könyve beszerezhetetlen, tartalma nem ismert a nagyközönség előtt. És nem véletlenül van indexen, hiszen híven mutatja be nemcsak a Károlyi Mihály nevével fémjelzett puccs hátterét, hanem a korabeli államvezetés abban játszott felelősségét is. ... Somorjai báró Lukachich Géza (Kassa, 1865. március 29. -Budapest, 1943. december 25. ) császári és királyi altábornagy, katonai szakíró. Az első világháború elején Szerbiában, később az olasz fronton harcolt. Doberdónál és Isonzónál hadosztályparancsnok volt, csapataival a legvéresebb ütközetekben is helytállt. Példamutató magatartásáért és vitézségéért 1917-ben Mária Terézia-rendet, ezzel együtt pedig bárói címet és nemesi előnevet (somorjai) is kapott. 1918-ban a hátországi biztosító csapatok parancsnokának tették meg.