Lovag Dulcinea a címe Kemény István regényének, amelyben a kóbor lovaggá váló lány kalandjait követhetjük a modern kor utáni máig. Lovag Dulcinea egy olyan világrendben él, amelyben maga a társadalom válik donkihóteivá: egyre monomániásabbá, ideológiák, tudatmódosítók és technológiai eszközök rabjává; és amelyben egy kóbor lovag a józan észt, a humort és az élet feltétlen szeretetét őrzi.

Nem vagyok női Don Quijote / Nem a női Don Quijote vagyok / Én Lovag Dulcinea vagyok - jelenti ki magáról kötetünk tizenkilenc éves hőse. A kóbor lovaggá váló lány és mellé szegődő krónikása kalandjait követhetjük a modern kor előtti múlttól a modern kor utáni máig, a pokoltól a világűrig. Míg négy évszázaddal ezelőtt Don Quijote egy éppen racionálissá váló világban próbált lovagként élni, és így természetesen gúny, röhögés és erőszak kísérte az útján, addig Lovag Dulcinea egy olyan világrendben él, amelyben megfordultak a szerepek: maga a társadalom válik donkihóteivá: egyre monomániásabbá, ideológiák, tudatmódosítók és technológiai eszközök rabjává; és amelyben egy kóbor lovag minden őrültségével együtt is a normalitást, a józan észt, a humort és az élet feltétlen szeretetét őrzi. Kemény István káprázatos művében ennek a paradoxonnak néz a mélyére. Az előre leosztott szerepek, stigmák és címkék, korlátok és tabuk ellenében ekképpen lesz a Lovag Dulcinea a szabadság verses könyve, amely egyszerre olvasható egy nagy költészet felszabadult-felszabadító játékának, akár a kötetbeli Krónikás sajátos vallomásának és a klasszikus Cervantes-regény újragondolásának, verses lovagregénynek.