A hetedikes Levente életét a fociedzések, a tanulás és az évfolyambulira szervezett szabadulószoba tölti ki, míg egy délután, kutyasétáltatás közben egy lapos kavicsra nem bukkan, ami furcsa események sorozatát indítja el. A fiú aznap éjjel különös álmot lát: csúcsos fejfedőt viselő férfiak árulónak kiáltanak ki egy Levedi nevű táltost, aki elátkozza őket. Másnap a szertár szekrényéből ájultan esik ki a portás, és a rendőrség is nyomozni kezd, míg Levente és évfolyamtársa, Mira újabb és újabb kavicsokat találnak... A kalandokban bővelkedő regény Budakeszire viszi olvasóját; a település múltja egy izgalmas nyomozás során bontakozik ki. 10 éves kortól ajánljuk. RészletNándi felkiáltott, a fiúk döbbenten meredtek az előttük fekvő emberre. Elsőként Boti nyerte vissza a lélekjelenlétét, és óvatosan elfordította a férfi fejét: Józsi bácsi volt az, az iskola portása. A homlokából vér szivárgott, a szemüvege félrecsúszott, és azt motyogta:– A kápolnánál…Boti megtámasztotta a portás vállát, és az ikrek felé kiáltott:– Gyorsan! Menjetek a tanáriba, hívjatok segítséget!Aztán Leventéhez fordult:– Hozz egy kis vizet! Marci, te keresd meg a védőnőt, hátha itt van még! Nem volna rossz egy kis fertőtlenítőszer… meg valami ragtapasz. A fiúk szétrebbentek. Boti Nándival és Petivel a hátára fordította a portást, és begyűrték a feje alá Miki tornazsákját. Elsőként Levente ért vissza a vízzel. Boti megnedvesített egy papír zsebkendőt, és megtörölte a portás véres homlokát. A férfi mocorogni kezdett, majd elhaló hangon rebegte:– Vizet…!Peti elvett a polcról egy főzőpoharat, kicsit kiöblítette, aztán vizet töltött bele. Boti meglazította a portás ingét a nyakánál, feltámasztotta a fejét, és óvatosan megitatta. A folyosóról lábdobogás hallatszott: az igazgató és Veronka, a titkárnő érkezett a Takács ikrekkel. – Józsi bátyám, mi történt? – kérdezte aggodalmasan Veronka néni. Az idős ember nem válaszolt, de lassan kinyitotta a szemét. Értetlenül nézett a körülötte térdelő alakokra. – Hol vagyok?– A kémiaszertárban – sietett válaszolni Boti. – Hogy kerültem ide? – kérdezte csodálkozva az öreg. – No, ezt én is szeretném tudni! – felelte az igazgató. – Kicsit fáj… a fejem – mondta a portás, és megsimította a homlokát. Csodálkozva észlelte, hogy csupa vér lett a keze. – Hát ez meg?Ekkor érkezett Enikő, az iskola védőnője az elsősegélynyújtó táskával. – Fiúk, menjetek egy kicsit hátrább! Marci, nyisd ki az ablakot! – Azzal letérdelt Józsi bácsi mellé. – Boti, kérlek, fogd meg Józsi bácsi fejét, amíg lefertőtlenítem a sebet!Enikő gyorsan és szakszerűen áttörölte, majd lefertőtlenítette a seb környékét, és közben hangosan kommentálta, amit tapasztalt:– Egy ütés nyoma. Igen, Józsi bácsi, valaki fejbe csapta magát valamivel. Alighanem egy rúddal. Nem súlyos. A fejsebek nagyon tudnak vérezni, de a kisebb ütéseket felfogja a koponyacsont. Pár perc, és jobban lesz. Fiúk, ne hagyjátok még magára, mert lehet, hogy szédülni fog! Segítsetek majd neki visszamenni a fülkébe!Az igazgató komor tekintettel nézte a portást. – Vissza tud emlékezni, mi történt? – kérdezte, amikor az öreg körül lecsillapodott a nyüzsgés. – őszintén szólva nem. Valaki kérdezett tőlem valamit, én válaszolni szerettem volna…– Amnézia – fordult a védőnő az igazgató felé. – Sokkos állapotban van. Ha kicsit megnyugszik, lehet, hogy eszébe jut valami. De korántsem biztos. – Fáj valamije? – kérdezte tovább az igazgató. – Csak a fejem. És egy kicsit szédülök. – Arra esetleg emlékszik, ki volt az, és mit kérdezett, mielőtt megsérült?Józsi bácsi egy kicsit gondolkodott. – Nem tudom, nem emlékszem. – Amikor magához tért, azt mondta, hogy a kápolnánál! – vágott közbe Levente. – Mi van a kápolnánál? – fordult hozzá Veronka néni. – Nem tudom. – Levente zavartan a másik lábára állt. – Józsi bácsi valami olyasmit mondott, amikor magához tért, hogy a kápolnánál. A portás zavart tekintettel nézett a fiúra. – Ezt mondtam volna? Lehet, nem emlékszem…A védőnő összepakolta a táskát. – Ha elég erősnek érzi magát, most már felkelhet. A Takács ikrek szolgálatkészen léptek az idős ember mellé, és a hóna alá nyúltak, hogy segítsék felkelni. Mielőtt a hetedikesek kiszivárogtak volna a szertárból, az igazgató feléjük fordult. – Most beszélnem kell a biztonsági szolgálattal és a takarítókkal, de szeretném, ha holnap a második szünetben bejönnétek hozzám, és elmondanátok, mi történt itt az elmúlt órában. Mindannyian!