Szegény hazám! Hogy ássák sírodat saját fiaid, mind benn, mind künn. Mi, a magyar nép, mi nem mehetünk el sem németnek, sem pánszlávnak, hacsak olyan bolondok nem akarunk lenni, mint Ennius katonája, aki megölte magát, hogy meg ne haljon. A menny és a pokol között nem lehet egyezség. A holnapba nem nehéz belátni, midőn az árnyékát oly szembetűnően a mára veti. Az irodalom hanyatlása tükör, melyből az erkölcsök hanyatlása vigyorog felénk. Nincs az eszmék világában, nincs a becsületes iparkodás praktikai terén egyetlenegy gondolat is, melyben e nemzet egyesülhetne! Nincs egy is, melyet a pártszenvedély vak dühe ki ne zsákmányolna, hogy a gyanúsítás mérgével honfitárs keblet marcangolhasson. A politika italát az érdek iccéjével mérik a hatalmasak, nem az erkölcsiségével. Védelmezd hát magad, szegény elárult magyar nép! Védelmezd magad, tűzhelyedet, gyermekeidet, feleségedet, elszántan, rettenthetetlenül, mint ahogy védelmeznéd magadat, midőn útonálló rablók támadnak meg. Ha véded magad, nincs mitől félned, mert veled isten és az igazság. De ha magadat nem védelmezed, az isten maga sem védelmez meg.