Az irodalomtörténet-írás Lévay Józsefet az "Arany-kör", az "irodalmi Deák-párt", a "népnemzeti iskola" másodvonalának tisztes, ám kevéssé izgalmas lírikusaként tartja számon. Minden bizonnyal ezzel a besorolással és értékeléssel magyarázható, hogy igencsak mérsékelt az életmű felé irányuló szakirodalmi figyelem. Látványosan jelzi ezt, hogy az első és mindmáig egyetlen Lévay-monográfia több mint száz évvel ezelőtt, még Lévay életében jelent meg. Szembetűnő ugyanakkor, hogy az irodalomtörténeti recepció által kijelölt - legfeljebb "kismesteri" - pozíció egyáltalán nincs összhangban a Lévayt övező kortársi tisztelettel. Feltűnő az ellentmondás Lévay irodalmi teljesítménye, illetve hivatalos és intézményes elismertsége között. Ez az ellentmondás magyarázatot igényel, így e könyv Lévay-kultusz gyűjtőcím alá sorolt fejezetei elsősorban arra a kérdésre keresik a választ, hogy a kortársi közvélemény miért emeli kultikus magasságba ezt a mérsékelt tehetségű költőt, hogy milyen tényezők alakítják irodalmi és (lokális) társadalmi státuszát. A Lévay-archeológia című második rész az - egyébként is elhomályosuló - életmű teljesen elfelejtett, illetve eleve ismeretlen szövegrétegeinek és az ezekhez kapcsolódó közösségi pozícióknak a feltárására vállalkozik. Az érdektelen szerzőnek tekintett (alig olvasott és alig interpretált) Lévay így társadalmi jelenségként válhat (remélhetőleg) érdekfeszítő vizsgálat tárgyává. PORKOLÁB TIBOR (sz. 1965) a Miskolci Egyetem BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének oktatója, a 18-19. századi magyar irodalom kutatója. Könyvei Irodalmi emlékhelyek Abaújban, Borsodban, Gömörben és Zemplénben, Miskolc, 1997; "Nagyjainknak pantheonja épűl". Közösségi emlékezet, panteonizáció, emlékbeszéd, Budapest, 2005. Szövegkiadásai Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1917), Miskolc, 2001; Virág Benedek\' Poétai Munkáji, Budapest, 2011 (RMKT XVIII. Század, 12).