Tartalom: Amíg élt II. János Pál, amíg világosság szűrődött ki a Szent Péter térre néző lakosztályának ablakaiból, addig mintha még a szépség, a jóság és az igazság áldott bőségében élt volna a világ. Ennek a fehér reverendás püspöknek ugyanis megvolt az a képessége, hogy a krisztusi tanítás fénye köré gyűjtse az embereket az egész világon. A lengyel pápa életét feldolgozó legnagyobb terjedelmű könyv, a Krisztus hadvezére harmadik kötete az 1990-től 1997-ig tartó időszakot öleli fel, és a számos veszéllyel megküzdő II. János Pál pápát mutatja be. Új kihívásokkal szembesül a lengyel pápa, amelyekkel meg kell birkóznia az Egyháznak. Nemcsak abban az időszakban, hanem napjainkban is. Wojtyła pápa 1990 és 1997 között végiglátogatta többek között a posztkommunista országokat, háromszor járt Lengyelországban. Hazájában 1991-ben váratlanul heves elutasításba ütközött az akkoriban alakuló, kommunistákkal együttműködő új elit részéről, ami éles ellentétben állt a nemzet lelkesedésével. A pápa kitartóan és fáradhatatlanul buzdított "a lélek Európájának" építésére, a szabadság helyes értelmezésére, a tízparancsolat és a parancsolatokon alapuló, évszázadokig érvényes erkölcs tiszteletben tartására. Több utat tett Afrikába ebben az időszakban, a fekete földrészhez fűzött lelkipásztori reményekkel. Krisztus hadvezére felvette a harcot emellett az Egyházon belül is jelentkező pedofília, a prostitúció és a pornográfia ellen, a már akkor felbukkanó genderideológia téziseivel, amelyekkel akkoriban még kevésbé szembesült a társadalom. Látványos, állhatatos és eredményes harcot folytatott II. János Pál két ENSZ-konferencia: a Népesedési és Fejlesztési Konferencia (Kairó, 1994), illetve a IV. Nőügyi Világkonferencia (Peking, 1995) záródokumentumának végső változatáért. Ha nincs a lengyel pápa, már sokkal korábban megindult volna a genderoffenzíva; nem csoda, hogy ezek a közösségek a mai napig tartanak nézeteitől, és harcolnak ellenük. Krisztus igazi hadvezére, II. János Pál, aki nem rendelkezett sem hadosztályokkal, sem ágyúkkal, fogyatkozó erővel, botra támaszkodva - háromszor volt kórházban ebben az időszakban - küzdött azért, hogy véget érjen a közel-keleti, a balkáni, a ruandai, a szomáliai és az angolai testvérgyilkos háború. Szakadatlanul kiállt a családokért, az emberi élet védelméért és a nők méltóságáért, noha már akkor is folyamatosan támadta az egyre erősödő baloldali-liberális média.