A magyar irodalom, az én meggyőződésem szerint, mindig is a nemzet elsőrendű érdekeinek és a nemzeti kultúra folytonosságának a képviselője volt, és ez nem csak az irodalmi alkotásokban, így (hogy csak néhány nevet említsek) Illyés Gyula, Németh László, Déry Tibor, Weöres Sándor, Pilinszky János, Mészöly Miklós, Cseres Tibor, Nagy László, Juhász Ferenc műveiben volt érzékelhető, hanem az írók és az irodalmi intézmények, mindenekelőtt a Magyar Írók Szövetsége (később Magyar Írószövetség) kulturális stratégiájában és köznapi tevékenységében is. Írásaim nem egyszer korábbi (és persze mai) vitákban nyilvánítottak véleményt, így a trianoni traumák feldolgozásának, a kisebbségi magyar irodalmak gondozásának, európai elhelyezkedésünknek a ""közép-európaiság"" eszmevilágának sokat vitatott kérdéseiben. Szeretnék bízni abban, hogy egy valamennyire szervesnek tekinthető irodalomkritikai és nemzetstratégiai kép bontakozik ki bennük. És természetesen ott van bennük, mögöttük az a hosszú évtizedek óta képviselt meggyőződésem, hogy a magyar nemzetet csakis kulturális keretben lehet meghatározni és hogy ennek a kulturális egységnek a legfőbb huszadik-huszonegyedik századi képviselője, alakítója a magyar kultúra, mindenekelőtt a magyar irodalom. (Pomogáts Béla)