Vannak csillagsorsú életutak, amelyek olyan magas röppályán égnek el, hogy a földi létben alig hagynak nyomot maguk után. E könyv szerzője arra a gyötrelmesen szép feladatra vállalkozott, hogy két ilyen összefonódó csillagsorsot mutasson be; Karády Katalin színésznőét és Ujszászy István tábornokét. Tragikus életútjuk sok közös vonást mutat. A kisszerű létből a szép és titokban színpadról álmodozó Kanczler Katalin egy érzelmek nélküli házasságba, az ifjabbik Ujszászy fiú, négy nagykőrösi gimnáziumi osztály elvégzése után, a kadétiskolába menekült. Többek, mások akartak lenni, és az ő szintjükről a felemelkedés módja csak ilyen és hasonló pályákon keresztül vezetett. Ettől kezdve a magukkal hozott kivételes adottságok mellett a véletlen és a "fajsúlyos" kapcsolatok sora vezette lépteiket. Mozgástérre, ragyogásra és csodálatra vágytak, mert hitték, hogy erre születtek? Talán igen, de pályájuk sorsváltó pillanataiban tudtak a jó oldalra állni, és tudtak önzésről, érvényesülésről megfeledkezve, mindent egy lapra feltéve kockáztatni is. Játszottak, nyertek, veszítettek, és életük könnyen, vagy súlyos áron szerzett kincseit gyakran számolatlanul szórták az ámuló világra... és állva haltak meg, mint a fák. Karády Katalin bizonyosan így tért meg egy jobbik világba, de Ujszászy Istvánról még ennyit sem tudunk. Hol, mikor, hogyan ért el a földi út végére? E kérdésre máig sincs válasz. Legfeljebb a vélt vagy valódi okok ismeretében... találgathatunk.