„Elmesélem azt, amit a szívem diktál...

Erdély furcsa zuga Európának; meglehetősen eldugott, nehezen hozzáférhető hely. A régi vándorló népek által könnyen barangolható, nyitott alföldektől zordon hegyfalakkal elválasztott és körülvett magas fekvésű katlan. De talán éppen ez a furcsa eldugottsága, erődítésszerűsége okozta, hogy visszaálmodható ősidők óta ismerték és lakták emberek. De nem a belsejét, nem a tágasabb völgyeket és hullámos mezőségeket, hanem a katlan széleit, a kerítő havas és erdős hegyek lankáit és közvetlen közelében levő folyók völgyeit: keleti részén az Olt középfolyása és a háromszéki havasok közé eső területet, és nyugaton a mai Érchegységet és a Maros–Aranyos–Szamos vonal, meg a Megyesi és Bihari hegylánc közötti dombvidéket. De mi történt ezen a vidéken az évszázadok során? És mitől oly különleges Kalotaszeg e különleges régión belül? Kós Károly művelődéstörténeti munkája teljesen egyéni bemutatás: történelemkönyv, nép- és földrajz, politika- és helytörténet. És egy kicsit magántörténelem is. Illusztrált magántörténelem.

Kalotaszeg eredetileg a Vlegyásza lábánál elterülő azt a kicsiny háromszögletű földterületet jelenti, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Körös és Kalota vizei fognak be. Tágasabb értelemben – és ma így értelmezzük mi és így maga a kalotaszegi nép is –, Kolozsvár megyének ezt a területét, mely a kolozsvár–nagyváradi vasútvonal, illetőleg országút közén és két oldala mentén Kolozsvártól egészen Csucsáig terül el, és amelyet délen a Gyulai-havasok északi, nyugaton a Vlegyásza-havas és a Meszes-hegylánc keleti lába foglalnak be. Ehhez az egységes, eléggé zárt és kelet-nyugati húzódású területhez délfelé vékony nyúlványban csatlakozik még néhány falu a gyalu–járai út mentén egészen Alsó-Járáig, melyeket néprajzilag szintén Kalotaszeghez kell számítanunk.