A Római Birodalom Pannonia provinciájának vallási életét, az alánok, avarok, türkök és kipcsakok egykori kultuszait és hiedelmeit számunkra egy szál szorosan fűzi össze egymással. Mindezek a népek és kultúrák valahogyan kapcsolódnak a honfoglaló magyarság szellemi életéhez, mind tágabb kontextusát jelentik annak a kultúrának, amit a IX. században a Kárpát-medencében megtelepedő magyarság magával hozott vagy a következő századokban magába fogadott. A honfoglaló magyarság szellemi kultúrájáról vajmi keveset tudunk, ismereteinket apró töredékekből, a halottaik mellé temetett tárgyaikból és az azokon megjelenő díszítésekből, a magyar nyelv néhány korai jövevényszavából, más kultúrájú, s a Kárpát-medencébe érkező magyarságra saját kultúrájának lencséjén át tekintő kútfők leírásaiból, évszázadokkal később lejegyzett szájhagyományozott történetekből és távoli népek hagyományainak analógiájából próbálhatjuk csak megrajzolni. A Kárpát-medence már az őskőkorszak ideje óta lakott terület, ugyanakkor az európai, ókori civilizációknak a peremén helyezkedett el, lakói között kelták és szkíta csoportok jelentek meg, majd a Krisztus születése előtti első évszázadtól a Római Birodalom terjesztette ki hatalmát a Dunától nyugatra eső területekre. Könyvünk ettől az időtől kapcsolódik be a Kárpát-medence történetébe, ahova az ötödik századtól azután több hullámban érkeznek az eurázsiai steppe vidékéről nomád és félnomád életmódú hunok, avarok, magyarok, besenyők, majd a mongolok felemelkedésével azok a kunok, akik utolsó csoportjait alkotják az Ázsia belsejéből induló, és a Kárpát-medencéig jutó, több hullámban, majd egy évezreden át lüktető népmozgásoknak.